|
|
| A tét a negyedik hely! | 2012-05-18 13:05:52 | 
Lassan jön a vasárnap, és mint azt megszokhattuk a tavasz folyamán, ez azt is jelenti, hogy játszik a Kispest. És hogy a 16 órakor kezdőd, a már bajnok Debrecen elleni meccsnek látszólag legyen némi tétje is, arról gondoskodtunk a tavasz folyamán, így aki képes magát függetleníteni az elmúlt hónapok eseményeitől, azoknak megéri majd kilátogatni a Bozsik stadionba, hiszen a tét a most már biztosan nemzetközi szereplést jelentő negyedik hely megtartása.
| | részletek > |
| | Jó játékkal vereség | 2012-05-14 17:20:37 | Délczeg révén már a harmadik percben megszereztük a vezetést, és az első félidőben akár el is dönthettük volna a meccset. A vége mégis vereség lett Diósgyőrben, ám a riválisaink is botlottak, így egészen elképesztő módon még mindig a negyedik helyen állunk a tabellán két fordulóval a vége előtt… | | részletek > |
| | Kispesten sem jó a talaj... | 2012-05-06 20:05:58 | 
Úgy látszik, már a Bozsik stadion talaja sem a régi, így két büntetőt is sikerült fölé rúgni. Hála Istennek, ezúttal az eredményjelző nem volt veszélyben, ám a megmaradt szurkolókat hogy úgy mondjam, rendkívül bosszantotta a dolog… A vége pedig (kívülállóknak) meglepő módon 0-0 lett, az egy pont nem jött rosszul éppen, és talán jól is fizetett valahol ( ha már ezt más, akinek talán dolga lenne, nem teszi meg)l…
| | részletek > |
| | Vasárnap a Kaposvárral játszunk | 2012-05-03 23:37:57 | 
Gondolkoztam, egyáltalán billentyűzetet ragadjak-e a hétvégi beharangozó kapcsán. Hiszen valami „okosat”, valami lelkesítőt, valami buzdítót illene írni. De hát nem megy az olyan könnyen jelen helyzetben. Mert persze, idény előtt bárki aláírta volna, hogy negyedik, vagy ötödik helyen végezzünk. Még talán az őszi menetelés után is sokan megelégedtek volna. Mostanra mégis gyökeresen megváltoztak a dolgok. Megváltoztak? Dehogy. Ugyanúgy szar minden, mint az elmúlt lassan két évtizedben.
| | részletek > |
| | Paks-Kispest 2-1 | 2012-04-28 15:50:48 | Pakson is kikaptunk, így továbbra is elmondható, hogy az első tavaszi forduló óta képtelenek vagyunk nyerni idegenben. Az esély meglett volna, mert a hazaiaknak sem ez volt életük legjobb meccse, és a második félidőben egy ideig úgy is nézett ki, hogy meg lehet a három pont, ám végül 2-1 lett a vége, nem nekünk. Reméljük, a következő idegenbeli meccsen megtörik a jég, elvégre Diósgyőrben nem rossz nyerni… | | részletek > |
| | Fontos győzelem | 2012-04-23 12:43:50 | 
Szépen, lassan elül a vihar, és kezdenek elcsitulni az újpesti meccs korbácsolta hullámok is. Talán így is van ez rendjén, és hát rutinunk is van a kudarcok, csalódások, pofonok feldolgozásában (elfelejtésében?), hiszen volt belőle bőven részünk az elmúlt másfél évtizedben. ÉS hátha olyanok leszünk, mint a nemes acél. Minél tovább edzik, annál erősebb lesz!
| | részletek > |
| | Nyílt levél | 2012-04-20 15:28:03 | Nyílt Levél George F. Hemingway Úrnak

Ön eddig megosztó személyiség volt a Kispest szurkolók körében, de legutóbbi irománya, amivel védelmébe vette Puskás Ferenc klubját, és minket, hűséges szurkolókat is eláruló játékosait minden kérdésünkre megadta a választ. | | részletek > |
| | Kis helyreigazítás... | 2012-04-18 17:43:39 | A kispesti webes felületeket a napokban egy, a rivális csapatot támogató portálon megjelent, szimpatikusnak tűnő írás járta be a hétvégi meccsünkkel kapcsolatban. Az ott leírtakra nem írnék semmit, aki olvasta, tudja, hogyan értékelje. Ugyanezen az oldalon azonban, nagyjából egy időben megjelent még egy írás, amire reagálni kell, hozzátéve, hogy semmiféle webes harcba nem kívánok belemenni (sí maszkom sincs hozzá), eddig sem arról voltunk híresek, hogy a netes felületeinken fikáznánk más csapatokat, vagy táborokat („tisztelet” a sajnos létező kivételnek). | | részletek > |
| | Beharangozó? | 2012-04-17 15:23:26 | 
Elméletileg ezen a helyen már egy Siófok elleni pénteki meccs beharangozójának kellene jönnie. Tulajdonképpen az is lesz ez az írás, hiszen este hatkor fogadjuk a Balaton partiakat, addig pedig nem tervezek ez ügyben billentyűzetet ragadni. Illúzióim nincsenek, nem is voltak, ha vasárnap netalán kitömjük a lilákat, akkor sem jött volna ki 600 embernél több a sárga-kékek ellen. Így talán fele annyian lesznek, élükön azokkal az „alacsonyak legalacsonyabbjaival ”, akik állítólag szégyent hoztak a klubra vasárnap este. Mert valahogy mindig ezek a legalacsonyabbak vannak ott a csapat meccsein, időt, pénzt, családot nem kímélve.
| | részletek > |
| | Mi volt ez? | 2012-04-15 21:34:14 | Nehéz indulatok nélkül írni a mai "meccsről" , ezért maradjunk a szikár tényeknél. Már a harmadik percben egy szánalmas, bohóc góllal vezetett az Újpest. Gondoltuk belefér, ezért mind a 4-500 Kispest szurkoló szurkolt tovább. Voltak köztük, akik Pásztóról, Kazincbarcikáról, vagy éppen a Kunságból jöttek fel. A Kispestnek szurkolni! Persze voltak sokan pestről is, minden kerületből szinte. | | részletek > |
|
| | Szavazás | Hányadik helyre várod a csapatot a bajnokságban? | | | | Eredmények >> | |
| Felhasználók | | 1909fun | | Cha-b | | Chris75 | | oktato | | 3 Vendég |
|
|